A vietnámi kultúra gyökerei nagyjából háromezer évre nyúlnak vissza. A tárgyi bizonyítékok és egyes későbbi írásos emlékek, illetve a néphagyomány arra mutat, hogy a vietnámi nép vallása eredetileg egyfajta animizmus lehetett: az első királyok birodalmának védelmezője Lac sárkányúr és az Arany Teknősszellem voltak, akiknek – a mostanra apoteózison átment királyokkal együtt – a mai napig áldoznak a vidéki falvakban. A vietnámi hitvilág legerőteljesebb eleme az ősök tisztelete, egyfajta halotti kultusz, amely az elhunyt felmenők szellemének kiengesztelésére és a nekik való megfelelésre helyezi a hangsúlyt, és szoros kapcsolatban áll az idősebbek és a család tiszteletével. Az idők folyamán ebbe a vietnámi világképbe buddhista, taoista és konfuciánus tanok, alapelvek is bekerültek, és bár egyes gyakran uralkodók erőteljesen támogatták választott táborukat, egyik sem tett szert hegemóniára.
A vietnámiak hitvilágában területenként komoly eltéréseket lehet tapasztalni. A nagyjából évszázados francia gyarmatosítás hozadéka is az ország több, mint 10%-os keresztény (főként katolikus) népessége. A keresztények a templomban, a buddhisták a pagodában imádkoznak együtt a közösséggel, és sok a specifikus vallást nem gyakorló ember, ennek ellenére is beszélhetünk több olyan vallásos jellegű nézetről, amit szinte az egész populáció egységesen oszt. A következőkben ezekről beszélek pár szóban.
A transzcendenssel való érintkezés módjai
Házi oltárok
Minden vietnámi lakásban megtalálható egy a földön, vagy ellenkezőleg, magasan a falon, kerítésen szekrény tetején elhelyezett doboz vagy falap, amelyeket Buddha, valamely istenség vagy taoista szentek képei, szobrai díszítenek. Általában egy leégett füstölők csonkjaival teli füstölőtartót, némi kifejezetten rituális célokra gyártott, módosabbaknál valódi pénzt, gyümölcsöket, süteményt és italokat láthatunk itt, és ami még fontosabb: eltávozott ősök fényképeit. A füstölő meggyújtásával egybekötött, gyakran spontán, ritkábban hagyományos dátumokhoz között megemlékezések alkalmával a család felfrissíti a túlvilágon lévő rokonok jólétéért felajánlott készleteket, és elfogyasztja a korábban felajánlottakat. A tartós élelmiszerek és italok korában ez egyre ritkább és ritkább, ám a házi oltár így is mindig szem előtt lévő, megkerülhetetlen mementója az élőkben jelenlévő múltnak.
Temetkezési szertartások
Magyarországgal ellentétben, ahol november 1-jén sokszor egymástól egészen távoli pontokat kell meglátogatni egyazon temetőben, ideát a családok tagjait patrilineáris rendben, a családhoz házasság révén bekapcsolódott nőkkel együtt egyazon, kőfallal jól láthatóan elkülönített sírkertben temetik el. A sírokra még a kevésbé tehetősek is kisebb vagyonokat költenek el, ahogy a virrasztási, temetési és gyászszertartásokra is.
A halál bekövetkeztekor az egész család összegyűlik sírni a halott házánál. A holttestet hagyományos körülmények között a temetőbe szállítják, és meghatározott ideig a több sír fölött tartják a koporsót egy kis dombban. Ez a domb a szokásos díszítések miatt leginkább egy apró baldachinos földágynak tűnik. A sírásók csak akkor helyezik el az elhunyt maradványait a többi halott között, miután a rituális dombban már főleg csak csontok maradtak a bomlás következtében.
Vietnámban megszokott látvány a víz alatt álló rizsföldek közepén szigetként kiemelkedő sírkert, ahová a földművesek és rokonaik temettetik magukat, mondani se kell, idővel ezek egyre nagyobbak és nagyobbak lesznek.
Miután a rokonság halottainak száma egyre nagyobb és nagyobb, egy idő után az egyes, akár több ezer főt magában számláló ágak számos emlékházat állítottak fel. A mi emlékházunk egy kis halászfaluban van, ahol még rólam és öcséimről is található egy fénykép, név és születési dátum. A kis szentélyt édesapám volt irodalomtanára ápolja. Az egykori lakóházat úgy alakították át, hogy a mai napig tisztelt Lac sárkányúr és az Aranyteknős őrizze a templom-szerűvé alakított kaput. Nagyszüleim kívánsága az, hogy a haláluk után az ő házukat is egy hasonló szentéllyé alakítsák, mely így szorosabb köteléket képez majd a leszármazottaik között.
Családi események
Ahogy a fentiekből kitűnhetett, amiben kétségkívül mindenki hisz Vietnámban, az a család. A nagy családi események (esküvő, piros betűs házassági évfordulók, idős családtagok kerek számú születésnapjai, etc.) fölötti összejövetelek nem ritkán társulnak füstölők elégetésével, közös megemlékezéssel és áldozással a már eltávozottaknak. Hisznek abban, hogy a véreikben élnek tovább és hogy mindenért hálásnak kell lenniük az ősöknek. A mi családunkon belül van, aki Istenhez, a buddhizmus „egeihez” vagy éppen senkihez sem imádkozik, de ez nem akadályozza meg, hogy valamennyi családtag közösen tisztelje meg az elhunytak szellemeit és a házi oltárt néhány perc néma kontemplációval a tömjén átláthatatlan, kábító füstjében.
Sorsfordító babonák, mágikus gyógymódok
A legtöbb vietnámi ember a mai napig hisz a csillagok állásából, emberek nevéből és számos egyéb dologból végzett jóslatok igazságában. Nem ismeretlen olyan eset, amikor valaki értékes ingatlant adott el áron alul a jós által megjövendölt pusztító családi viszályt elkerülendő. Sok vietnámi üzletkötés, utazás vagy akár házasság előtt is kikéri személyi jósa döntő erejű véleményét.
Hasonlóan komoly hit övezi a különféle holisztikus gyógymódokat, kezdve a legfurcsább főzetektől az ezoterikus gyógyítókig. A már korábban említett állatos pálinkák is ebbe a csoportba tartoznak, de az idegek borzolása végett felsorolok még pár példát.
Édesanyámnak néhány éve gyötrő fejfájása volt. Hosszú ideig kínozta, mire elhatározta magát egy fájdalomcsillapítóig, ez után került szóba a kínzó fejfájás a házigazdánál. „Milyen kár hogy nem szólt előbb!” - mondta ő, „Hiszen épp most ellett meg a macska.” Mint kiderült, a népi hiedelem szerint a macska szülése után a méhlepényből frissen főzött tea kiválóan alkalmas a fejfájás elűzésére. Sajnos, mivel anyám későn szólt, a macska már megette a méhlepényt.
Egy másik esetben egy általam személyesen ismert, rendkívül idős és súlyos elgyengüléssel küzdő természetgyógyász úgy érezte, a halál magával akarja szólítani. Elküldte hát az egyik rokonát, hogy egy bizonyos barlangban fogjon el számára egy denevért. Az elfogott denevért egy ketrecben megkötözve kellett a napon tartani, míg ki nem múlt. Amikor a hangyák már távoztak a tetemről, a megmaradt, trópusi naptól porózusra száradt denevért porrá őrölték és teát készítettek belőle. A természetgyógyász hamarosan jól láthatóan jobban lett, felállt, és sétált egy keveset, amely az ő állapotában nagyon váratlan és örömteli esemény volt. Hogy vajon tényleg használ-e a denevérpor-tea a szívbetegségeknek, vagy csak a placebo hatásának tudható be az eset, azt a szakértőkre hagyom.
Jól látható, hogy a vietnámi nép hagyományai és vallása elválaszthatatlanul összefonódik és rendkívül sok, a történészek által a mágikus hit korának nevezett időszakba, illetve az univerzális vallások vagy életfilozófiák előtti animizmusig visszavezethető örökséget tartalmaz mind a mai napig.
Bár ez látszólag jelentéktelen babonaságnak tűnhet, remélem a fenti példákkal sikerült érzékeltetnem, hogy az itteniek számunkra olyan nehezen megfogható „hite” mennyire áthatja mindennapi életüket is.
