Kissé sietve írom le ezeket a sorokat. Pár órán belül Ho Chi Minh városba repülök, ahonnan holnap hajnalban busszal indulunk tovább Kambodzsába. A négy napos kambodzsai kirándulás első napján tizenkét óra utazás után megérkezünk Siem Reapbe, amely az Angkor romvárosába…
A vietnámi kultúra gyökerei nagyjából háromezer évre nyúlnak vissza. A tárgyi bizonyítékok és egyes későbbi írásos emlékek, illetve a néphagyomány arra mutat, hogy a vietnámi nép vallása eredetileg egyfajta animizmus lehetett: az első királyok birodalmának védelmezője Lac…
Az ígértek szerint.
Sajnos a fényképezőgép képeinek a feltöltésével problémák adódtak, de reménykedünk a legjobbakban. A teknőcfejet sajnos így nem tudom kitenni, a rákról pedig ezt a képet találtam. Dolgozunk a probléma megoldásán, addig is étvágygerjesztőnek mellékelem…
Kisebb korunkban, amikor itt jártunk öcséimmel, volt az étkezésekkor apánknak a rokonoknál, vendéglőkbe járva egy szava, amitől valamennyien összerezentünk az asztalnál. „Különlegessség!”, mondogatta vidáman, de mi már tudtuk, amivel szembe kell néznünk, arra a…
Egy kimerítő autóút után érkeztünk meg a Ha Long-öbölbe. Útközben van egy pihenőállomás, ahol a fővárosban is megvehető szuveníreket kétszer annyiért is megveheted. Az állomás melletti szoborpark már más. A vietnámi kő- és fafaragás az utazók számára a helyi ipar…
Kisöcsém elnevezése alapján. Ennél találóbban nem is lehet leírni azt, ami itt először az embert fogadja. Korán reggel keltünk, egy kisbusz jött elénk a hotelig. A busz már teli volt más, a párás melegben megfőtt turistákkal, a minimumra állított légkondik miatt viszont így…