Egy kimerítő autóút után érkeztünk meg a Ha Long-öbölbe. Útközben van egy pihenőállomás, ahol a fővárosban is megvehető szuveníreket kétszer annyiért is megveheted. Az állomás melletti szoborpark már más. A vietnámi kő- és fafaragás az utazók számára a helyi ipar legfigyelemreméltóbb ágazata. Az ujjnyi kis fa csecsebecséktől a hatalmas, faragott gránit oszlopsorokig ezek a kézműves termékek mind komoly mesterségbeli tudásról árulkodnak. Ráadásul megrendelhetőek, és nagyjából száz dollár körüli összegért még a legnagyobb kőszobrokat is kiszállítják nekünk Európába. Mutatok pár képet is róluk:
http://cdn.c.photoshelter.com/img-get/I0000lUo8zlJvCQQ/s/750/600/vietnam-today-07.jpg
http://www.indochinediscovery.com/PhotoGallery/Buddha%20statue%20in%20the%20Marble%20mountains,%20Da%20Nang.%20Vietnam.jpg
Maga az öböl Vietnám legnépszerűbb turistalátványossága, főként külföldi vendégeket láttam itt. A kétnapos program során végig egy idegenvezető, Hieu [„hijó”] állt a rendelkezésünkre. Bár az angolsága nem volt tökéletes, és gyakran minden előzetes figyelmeztetés nélkül hosszú percekre vietnámira váltott, nagyon teljes képet adott a Ha Long-öböl történetéről és jelentőségéről a vietnámi kultúrában. Az ő előadását próbálom meg összefoglalni alább.
A Ha Long-öböl legendája és történelme
A vietnámi eredetmítosz szerint annak idején, amikor a vietnámiaknak történetük első megszállását kellett visszaverniük, alászállt a sárkány, a vietnámi nép ősatyja. A hajón közeledő ellenség láttán a sárkány dühösen megfeszítette magát, mire hatalmas jáde és onixtömbök törtek elő ki a vízből, és megsemmisítették a támadók flottáját. A győzelmet menyegzővel ünnepelték meg, és a sárkány mind az ezer fiára jutott egy smaragdzöld sziget, ahol már maga is családot alapíthatott. Ezeknek a fiúktól és feleségeitől származik a vietnámi nemzet, ez a vietnámi nép helyi eredetmondája.
Történetileg ezt az öblöt már több tízezer évvel ezelőtt is lakták különféle halásznépek. A Ha Long-öböl sorsdöntő szerephez jutott a vietnámi történelemben, amikor az északra betörő mongol hadak egy átkaroló manőverrel az öblön át akarták megszállni az országot. A Tran Hung Dao tábornok vezetésével itt elrejtőző vietnámi katonák folyékony fémbe mártott, hegyes fatönkökkel várták az ellenséges flottát. Így süllyedt el az egész mongol hajóhad, és így menekült meg Vietnám egy saját tatárjárástól.
A vietnámi iskolákban úgy tanítják, hogy Hó apó halálának évszáma és a leszálló sárkány öblének szigeteinek száma (1969) ugyanaz. Ez többé-kevésbé igaz lehet, bár a legkisebb csupán egy-két négyzetméteres, inkább zátony, mint sziget, a legnagyobb pedig akkora lehet, mint a Margitsziget. A mészkőszirtek nagyon gyakran fognak közre kis „tavakat”, ahová a roppant hegyek alatt húzódó szűk alagutakon lehet beevezni, és csak apály idején. Ezeknek a kis járatoknak a falain napjaink firkáitól kezdve egész a 19. századik fel lehet fedezni helyi, kínai és francia graffitiket. Ezek a kis belső tavak egyszerűen gyönyörűek, a szerencsések majmokat vagy itt fészkelő sasokat is felfedezhetnek ezeken a háborítatlan részeken.
A program során egy háromszintes fahajó volt a szállásunk. A hajó középső szintjén volt az ebédlő, a tetején pedig nyugágyakon pihenhettünk két pont között utazva. A legalsó és a középső szinten helyezkedtek el a légkondicionált kabinok, ahová esténként visszavonultunk. Kicsit aggódtunk, mert éppen tavaly süllyedt el egy ugyanilyen turistahajó, nyolc német, holland turista fulladt meg álmában. A mi hajónk azonban különösen strammnak tűnt és jól fel volt szerelve mentőmellényekkel is. Ráadásul a fentebbi helyek közül kaptuk a kabinokat, úgyhogy nyugodtan vágtunk bele a sziklk közötti kalandozásba.
Az első látványosság igazán iszonyatos volt. Az öböl egyik barlangját kényelmesen átjárhatóvá tették. A cseppkőbarlang eredetileg nagyon szép lehetett, de a gondozók változatos módokon tették tönkre a hely hangulatát. A cseppköveket lila, narancssárga és zöld fényárba borították, a rég kiszáradt medencékbe vizet és kamu-gejzíreket telepítettek. Az ezeket ellátó csövek és vezetékek szinte mindenütt ott tekeregtek az út közelében. Odabent arra gondoltam, nagyjából ilyen lehet egy diszkógömb belsejében létezni. Helyenként kicsit szájbarágósan belevájtak a kövekbe, pl. a „Sárkány” nevű formáció fejébe két, különböző színű, nagy fényerejű ledet is telepítettek, hogy a kedves turista semmiképp ne tévessze el a lényeget.
Innentől már csak jobb lett, és sokkal. Nagyon érdekes volt az öbölben lakó népek lebegő otthonközösségeinél kikötni, akik a homártól a cápán át a tintahalig mindent élve, a tengerbe süllyesztett ketrecekből árultak. Ezek fölött egy pallón lehetett átsétálni és közelebbről is megszemlélni az árut, ez a remegő deszkák miatt különösen izgalmas volt. Nagyjából 1,600 lélek lakik az öböl sziklái között, láttuk lebegő iskolát és rendelőt is, a halászatból élő helyiek fürtökben élnek a sziklák között, és mivel szegények, evezővel teszik meg a nem kicsiny távokat a lebegő közösségek között.
Ezután erős karú, elfátyolozott arcú nők ingatag ladikokon vittek minket át szebbnél szebb kőalagutakon és magas kőfalakkal körbezárt vizeken. Később magunk is hosszasan eleveztünk a sziklák között öcsémmel. Az öböl egyes részein már valami áramlatféle is elkapja a kenut, ez kicsit megnehezítette a dolgunkat. Fantasztikus érzés volt az égbetörő smaragdzöld sziklák között evezni, arra menni, amerre csak akartunk. Különösen a sziklákkal körbevett kis belső „tavak” , na a hatalmas sziklák alatt elvezető sejtelmes kis alagutak a szépek.
Sötétedés előtt jött az egyik legkellemesebb rész: fürdőzés az öbölben. A szomszédos hajók példáit követve kettőt-hármat is ugrottunk a miénk tetejéről, és elevickéltünk mellette. Ez egészen addig tartott, amíg az egyik chilei vendéget meg nem támadta egy medúza. Mire a hölgy kiúszott, szinte végig csalánkiütésekkel volt tele a teste. A sárga élőlényt még jó ideig láttuk cirkálni a hajó körül, de ez sokakat nem zavart meg a további fürdőzésben, a medúza elmondásuk szerint nem támad magától. Én azért inkább kint maradtam. :)
Az öböl-túra leghosszabb, legnyugalmasabb része mindig a két pont körüli, végtelennek tűnő, lassú robogás volt. A zölddel borított, valószerűtlenül szép sziklák veteményese között mintha nem is ebben a világban lennél. Még naplemente után is felsejlik a távolban a hegyek körvonala, és nagyon könnyű akaratlanul is elszundítani a nyugágyakon, miközben lassan elringat a tenger.
